Gyermekkoromban nekem is többször feltették azt a közismert kérdést „Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?”. Én erre csekély egyszerűséggel azt mondtam, hogy mindegy csak emberekkel foglalkozhassak, másoknak segíthessek. Felcseperedve két dolog kezdett el igazán érdekelni, az egyik a történelem, a múltunk megismerése, a másik a közgazdaságtan. Igen, valóban két merőben eltérő tudomány vonzott, és vonz a mai napig. A pályaválasztáskor a szívemre hallgatva történelem-pedagógia szakra jelentkeztem a Debreceni Egyetemre. Bár a gazdasági folyamatok megismerésének és megértésének soha nem fordítottam hátat. A diploma megszerzése után pénzügyi képesítést szereztem, amelyet mostani munkakörben kitűnően tudok napi szinten használni. Precíz, kiváló munkára törekszek, csak úgy, mint a csapatunk többi tagja is, hiszen csak a legjobbak képesek tökéletes munkára.