Oldal kiválasztása

Két fontos csütörtöki nap

A DIMSZ Keresőmarketing Tagozatának létrejöttét két fontos találkozó indította el, melyekre a mai napig büszkén emlékszem vissza.

Az első találkozó, ahol tagozatunk létrehozásának ötlete felmerült 2018. január 18-án történt, csütörtökön, amikor Huszics Gyurihoz voltam hivatalos a CRANE irodájába.

Gyurit régóta ismertem már akkor, és tudtam, hogy ügynöksége mellett a marketing szakmáért is rengeteget tesz a DIMSZ elnökeként. Kérdésemre, hogy a DIMSZ nyitott lenne-e egy keresőmarketing tagozat befogadására megfelelő érdeklődés esetén, azonnal igennel válaszolt. Boldog voltam, mert korábbi szakmai munkám során a DIMSZ-et egy valóban aktív, a marketing szakmáért folyamatosan dolgozó, hiteles szervezetnek ismertem meg (a Klikkmánia előtt a CID Direkt Marketing Ügynökségnél dolgoztam, melynek ügyvezetője, Szabó József, kedves akkori főnököm alapító tagja volt a szövetségnek). Találkozónk után össze is kötött Somogyi Endrével, a DIMSZ főtitkárával, aki szintén rögtön az ügy mellé állt és aki azóta is szívén viselve az ügyet segíti tagozati munkánkat.

A másik fontos találkozó 2018. augusztus 2-át történt, szintén egy csütörtöki napon, amikor Bay Áronnal beszélgettünk a budapesti Bazilika mellett található Starbucks kávézóban. Régóta figyeltem azt a munkát, amit a hazai keresőmarketing szakmáért végez és szerettem volna megnyerni e fontos ügyért a támogatását. Tudtam, hogy őt érdekelni fogja, és tudtam azt is, hogy a DIMSZ támogatásával közösen el tudjuk indítani a tagozat megalakítását.

De miért is volt fontos számunkra mindez?

Eddigre már többen éreztük, hogy a magyarországi keresőmarketing szakma túljutott evolúciójának kezdeti szakaszán és elértünk oda, hogy az egyes résztvevőknek -legyenek azok médiatulajdonosok, ügynökségek és azok megbízói, szabadúszó szakértők vagy az online marketingben lehetőséget látó hirdetők- el kell kezdeni egy olyan hivatalos szakmai szervezet kereteinek kialakítását, amely a későbbiekben támogathatja őket, és egymást segítve erősíthetik jelenlétüket az online piacon. 

Azt tapasztaltuk ugyanis, hogy a magyarországi keresőmarketing szakma számtalan olyan szakemberrel és céggel bír, akik igazán szívükön viselik választott területük jövőjét, és akik már eddig is rengeteget tettek érte. Ki így, ki úgy, de igyekezett megosztani tudását másokkal, segített az utánpótlás képzésében, platformokat hozott létre a szakmai diskurzus elősegítésére és még sorolhatnám.

De mindenki a saját felületein tette ezt, és bár voltak ígéretes próbálkozások, “hivatalos” keretet nem kapott addigra a szakma. Más szóval: úgy éreztük, hogy megérett a dolog arra, hogy energiáinkat és lelkesedésünket egyesítve közösen alakítsuk a keresőmarketing jövőjét.

Áronnal és Endrével ezek után belvetettük magunkat a toborzásba, és magunk is meglepődtünk, hogy már az első alkalommal milyen sokan jelezték érdeklődésüket. Az azóta eltelt másfél évben 15 ügynökség és további szabadúszó szakemberek csatlakoztak hozzánk, mellénk állt a Google és az Áron által évek óta épített PPC Pro csoport is. Tető alá hoztuk a keresőmarketing szakma egyik legfontosabb kutatását “Hogyan válasszunk keresőmarketing ügynökséget?” címmel, melyet bemutattunk az Internet Hungary-n és eredményeit megosztottuk a szakma képviselőivel. Postafiókomban több, mint 1000 e-mail pihen már most a különböző projektjeinkkel kapcsolatban, melyek közül két fontos már idén, továbbiak pedig a következő években fognak megvalósulni.

Pár heti rendszerességgel tartunk megbeszéléseket, immár Áron elnökletével, ahol lelkes tagjainknak hála legalább 5 évre előre kialakítottuk terveinket, melyek immár csak arra várnak, hogy megvalósítsuk őket. És persze alig várjuk, hogy további cégek, szakértők csatlakozzanak hozzánk!

Így kezdődött a DIMSZ Keresőmarketing Tagozatának története, két fontos csütörtöki napon. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem.

Asztalos Levente
CEO
Klikkmánia, Post for Rent